Sajtóközlemények

Kerekasztal-beszélgetésünkön kiderült: nem hogy jobb, sokkal rosszabb lett a bölcsődék helyzete, mint egy éve volt.

2012-3-29

Egy évvel ezelőtt három politikus a Poronty felhívására jelentkezve egy héten át dolgozott bölcsődei kisgyermeknevelőként. Már akkor is azt ígértük, egy évvel később visszatérünk a kérdésre, és elszámoltatjuk őket, mit tettek a bölcsődék érdekében.

Részletek »

Mi történt egy év alatt? Politikuselszámoltatás a bölcsődében

2012-3-26

Több mint egy éve ért véget a BDDSZ és a Poronty portál egyhetes „csereakciója”. Egy teljes héten keresztül dolgozott három vállalkozó kedvű politikus bölcsődei kisgyermeknevelőként. Ertsey Katalin visszalátogat egy év után a bölcsődébe megkérdezni a „volt kollégáit”, mi történt velük az eltelt egy év alatt? A sajtótájékoztatón kiderül, hogy Katalin parlamenti munkája során milyen kezdeményezéseket indított útjára, és ezek hogyan végződtek… Betartotta-e az ígéretét, és benyújtotta-e azokat a javaslatokat, amelyeket megígért? Mi lett ezen javaslatok sorsa? De az is kiderül, hogyan alakult 2012-ben a bölcsődei dolgozók fizetése…

Részletek »

A BDDSZ továbbra is tiltakozik, hogy fizetőssé váljanak a bölcsődék

2011-12-20

A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló parlamenti napirend keretében (T 5000), december 20-án, a hajnali órákban az Országgyűlés elfogadta, többek között, hogy a bölcsődékben az étkezésért fizetendő térítési díjon felül a gondozásért is külön személyi térítési díjat állapíthasson meg a fenntartó (önkormányzat), mely maximum az egy főre eső jövedelem 25 százaléka lehet. A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (BDDSZ) átgondolatlan, családellenes döntésnek tartja a sebtében elfogadott törvényt, amely ellen szakszervezetük (is) hiába tiltakozott, érveléseiket nem méltányolták, figyelmen kívül hagyták. A BDDSZ összegezte, hogyan is készülhetett a „műhelymunka” során a törvénytervezet. Tovább a részletes leíráshoz...

Részletek »

Ha a Kormány szerdán megszavazza, fizetőssé válhatnak a bölcsődék

2011-11-15

A magát családbarátnak hirdető Kormány éppen azon szorgoskodik, hogyan kérjen állampolgáraitól, a munkavállalóktól még több pénzt a bölcsődei férőhelyekért…. A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (BDDSZ) ELUTASÍTJA azt a javaslatot, hogy a bölcsődei ellátásért a fenntartó az "étkezésért fizetendő térítési díjon felül a gondozásért is külön személyi térítési díjat állapíthasson meg."!!! A javaslat az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról c. törvénytervezetben látott napvilágot: http://www.kormany.hu/hu/dok?source=8&type=302#!DocumentBrowse BDDSZ országos döntéshozó testülete kiemelten fontosnak tartja, hogy a kisgyermekkori intézmények biztosításáért, fenntartásáért az állam vállaljon felelősséget, ezért KÉRJÜK A KORMÁNYT, HOGY A JAVASLATOT NE TÁMOGASSA!

Részletek »

BÖLCSŐDÉK NAPJA

2011-4-20

A BÖLCSŐDÉK NAPJÁN olyan munkatársakat köszönthetünk, akik a szűnni nem akaró változások időszakában képesek voltak átértékelni a régit és elsajátítani az újat, kinyíltak, változtak. Magas igénybevétel mellett, egyre szűkülő egy gyermekre jutó időkeretekben és egyre szűkülő bérek mellett ma is türelmes nevelők, szülőknek tanácsadók, ha kell figyelmes meghallgatók, tapintatos terelgetők. Felelősségérzetük erőt ad a családoknak és gyermekeknek egyaránt a naponkénti újraépítkezéshez.

Részletek »

Képviselőből kisgyermeknevelő – avagy ki a poronty Hőse?

2011-2-28

Budapest, 2011. feb. 28. – Egy hét. Ennyit kapott három képviselő arra, hogy bepillantást nyerjen egy-egy bölcsőde és egy kisgyermeknevelő életébe. A legnagyobb kérdés természetesen az: az akció tagadhatatlan sikerével együtt vajon tényleg változik-e bármi a bölcsődék életében. A három vállalkozó kedvű politikus egy teljes hetet töltött egy-egy helyi bölcsődében kisgyermeknevelőként, ahol akár tíz órában emelgettek, guggoltak, hajolgattak, pelenkáztak, orrot töröltek, és tették mindazt, amit a kisgyermekgondozók tesznek nap mint nap. Bábi Gabriella a Fidesz, Ertsey Katalin az LMP országgyűlési képviselője, valamit férfi kollégájuk, Vörösmarty Attila kecskeméti önkormányzati képviselő egész héten helytálltak, esti beszámolóikat pedig a Divany.hu/Poronty oldalon követhettük végig. Ezekből megtudtuk, milyen hatással van a politikusi derekakra a leguggol-feláll-lehajol szentháromság, hogy melyik fárasztóbb, a képviselői vagy a gondozói munka, illetve hogy vajon mi is a legfrusztrálóbb az egészben. Ahogyan Bábi Gabriella megjegyezte: „A gyermek mindannyiunk kincse és ezen "kincsek őrzői" megérdemlik a nagyobb odafigyelést!”

Részletek »

MEGHÍVÓ SAJTÓTÁJÉKOZTATÓRA

2011-2-25

Felrobbant-e Vörösmarty Attila feje? Hányszor guggolt és állt fel Ertsey Katalin? És vajon kifárad-e valaha Bábi Gabriella? Véget ért a BDDSZ és a Poronty portál egyhetes akciója Egy teljes héten keresztül élt három vállalkozó kedvű politikus bölcsődei kisgyermeknevelőként. A sajtótájékoztatón kiderül, ki tudták-e gazdálkodni életüket a gondozói fizetésből, valamint az is, vajon mi változott bennük, és lesz-e folytatás. Sajtótájékoztató ideje: 2011. február 28. (hétfő) 11.00 óra Helye: Parlament, Kék Társalgó

Részletek »

„Így lettem képviselőből bölcsődei dolgozó”

2011-2-21

Budapest, 2011. feb. 21. – Vajon megél-e egy képviselő egy bölcsődei dolgozó fizetéséből? Egészen pontosan mit is jelent egész nap guggolni, hajolgatni, egy csoportnyi kisgyereket gondozni-nevelni – és képes lesz-e minderre három vállalkozó kedvű politikus? Két országgyűlési és egy önkormányzati képviselő. Két nő, egy férfi. Három helyszín: Budapest, Göd és Kecskemét. És egy feladat: egy bölcsődei gondozónő bőrébe bújni egy teljes hétre annak feladataival – és fizetésével. Ők hárman egész héten keresztül egy-egy bölcsődében dolgoznak majd teljes munkaidőben, és mindemellett a közalkalmazotti bértábla rájuk vonatkoztatható fizetéséből lesznek kénytelenek vinni háztartásukat, fizetni rezsijüket, közlekedésüket, és bármely más, felmerülő költségüket. A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (BDDSz) felhívását a Divany.hu/Poronty portál karolta fel, hogy kiderüljön: vajon milyen munka zajlik a gyerekek elsődleges szocializációs helyén, és ezért milyen fizetést kapnak az ott dolgozók.

Részletek »

Képviselőből bölcsődei dolgozó – egyhetes akció a BDDSZ és a Poronty közreműködésével

2011-2-17

Vajon megél-e egy képviselő egy bölcsődei kisgyermekgondozó fizetéséből? Mit jelent napi közel tíz órában guggolni, hajolgatni, kisgyerekeket kezelni – és képes lesz-e minderre három vállalkozó kedvű politikusunk? A BDDSZ és a Poronty portál közös sajtótájékoztatóján kiderül. Sajtótájékoztató ideje: 2011. február 21. 10.00 Helye: Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék Bölcsődemúzeuma (1082 Bp. Nagytemplom u. 3.)

Részletek »

A legrosszabbul keresők segítenek a vörösiszap károsultakon

2010-11-17

A magyarországi bölcsődei dolgozók érdekképviseleti szervezetei: – a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, a Magyar Bölcsődék Egyesülete és az Alapítvány a Bölcsődei Dolgozókért – közösen, egyszeri pénzbeli támogatással segít a vörösiszap által okozott károk enyhítésében öt kisgyermekes családon és egy bölcsődei dolgozón, összesen több mint fél millió forint készpénz formájában.

Részletek »
Következő oldal

Hírek

Kerekasztal-beszélgetésünkön kiderült: n...

2012-3-29
Mi történt egy év alatt? Politikuselszám...

2012-3-26
Családháló díj - Pályázati lehetőség az ...

2013-2-8
Közalkalmazotti bértábla illetményei 201...

2013-1-18

Tevékenységünk

Munka- és balesetvédelem a bölcsődei dol

2012-11-15 10:00
Tisztségviselői fórum

2012-10-26 10:30
Országos felmérés a bölcsődei dolgozók h

2012-09-30 01:00
© 2009-2011 Minden jog fenntartva
Bölcsödei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete